
A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?
Otthonában lett rosszul Galambos Lajos, és bár ő maga nem kért segítséget, egy rokona kihívta a mentőket. Ez egy újabb jele annak, amiről már korábban tudni lehetett, vagyis, hogy a Dáridó atyjának komoly egészségügyi problémával kell szembenéznie, ezért kapott halasztást börtönbüntetése megkezdésére is.
„Nem menekülök senki elől” – tiszta vizet öntött a pohárba Lajcsi, reagálva a róla megjelent álhírekről. Bár szimulánsnak is nevezték a trombitaművészt, kifejtette, hogy csak esetenként áll fenn nála az életveszély, de ezen túlmenően nem volt hajlandó részletezni a betegségét.
Miután kienegedték a kórházból elmondta azt is, hogy az utolsó vizsgálatok újabb olyan problémákat tártak fel, amiről korábban nem tudott, így most szeretne kicsit visszavonulni a szerepléstől.

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet