
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Hétfő este kezdődik a Párharc legújabb évadja, amiben vadonatúj szerelmespárok szállnak majd harcba a győzelemért. Stohl András, a műsor házigazdája a Mokkacinoban elárulta, rengeteg izgalmat tartogat a vetélkedő. A kőkemény feladatok váratlan konfliktusokat szülnek majd a versenyzők között, amik még a műsor készítőinek is tartogattak meglepetéseket.
Rékasi Zsigmond például úgy beleáll Dávidba, Stana Alexandra párjába, hogy csak nézel, hogy egy fiatal hogy mer ilyet mondani. Ez persze Dávidnak is felhorkantja az önérzetét, hogy nehogy már egy kisgyerek mondja meg, hogy mi van
– árulta el a Párharc műsorvezetője.
A műsor lényege, hogy a párokat a félelmeik legyőzésével rángassák ki a komfortzónájukból. A veszély pedig egészen furcsa reakciókat szül, amihez Stohl András a kedvenc feladatát hozta fel példaként. Elárulta, hogy lesz egy nagy fekete doboz, ami bár ijesztőnek tűnik a versenyzőknek, valójában nem rejt semmit. „Ők azt hiszik, hogy van benne valami, és nem mernek bemenni. Közben nincs bent semmi” – fogalmazott, majd hozzátette, a játékosok olyan dolgoktól kapnak pánikrohamot, ami valójában nincs is ott.
Párharc hétköznap esténként 21.30-tól a TV2-n!

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát