
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
Egy évvel ezelőtt az egész világot megrendítette a Grammy-díjas ír énekesnő, Sinéad O’Connor halálhíre, a váratlan tragédia részleteiről azonban sokáig csak nagyon kevés információt hoztak nyilvánosságra.
Az énekesnő halálának pontos okára csak most derült fény, az Irish Independent jelentéséből kiderül, O’Connor több tüdőbetegségben is szenvedett és a halálát is ez okozhatta.
A halotti anyakönyvi kivonatában azt írták, az énekesnő a COPD, azaz a krónikus obstruktív tüdőbetegség miatt halt meg tavaly júliusban, mindezt pedig az asztmája, valamint egy légúti fertőzés is súlyosbította.
A brit hatóságok januárban azt közölték, O’Connor természetes halált halt, azaz az idegenkezűséget azonnal kizárták. Az énekesnőről azonban sokan úgy gondolták, hogy önkezűleg vethetett véget az életének, mivel korábban többször nyilatkozta, hogy 17 éves fia halála után nyolc alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot.

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna