Kiderült, milyen kísérleteket fog végezni az űrben Kapu Tibor

Elárulták, milyen előnnyel járnak majd a kapott eredmények.

Domszky László, a TV2 riportere Floridában, a NASA Központjában készített interjút Dr. Balázs Boldizsár fizikussal és Dr. Nagy Balázs matematikussal.

A HUNOR tudósai elárulták, hogy Kapu Tibor felbocsájtása alatt ugyan csak a szurkolás lesz a fő feladatuk. A Nemzetközi Űrállomásra való megérkezéskor, illetve a kísérletek felügyelésével azonban számos teendő hárul majd rájuk, azaz a földi csapatra is.

Itt mindennek szurkolni kell, hogy stimmeljen. Stimmel már régóta, ki van találva, de azért izgalmas lesz

- fogalmazott Boldizsár, akinek szavait Balázs, a HUNOR kutatás-fejlesztési igazgatója is megerősítette.

Végre elkezdődik, amire vártunk, tehát egy egészséges izgalom, az van bennünk

- vallotta be, majd azt is elárulta, hogy Tibor magyar egyetemek és vállalatok tudományos kutatásait végzi el.

Azonban egyéni projektjei mellett társaival közös vizsgálatokat is készítenek majd. Minden egyes eredmény hasznos tapasztalat és piaci előny is lehet, illetve a tudományos ismeretterjesztés alapjául is szolgál a jövő kutatói számára.

Mivel az időjárás és más egyéb feltételek is befolyásolhatják a kilövést, így egy újbóli elhalasztás után várhatóan szerdán kerül sor a felbocsájtásra.

2025. június 10. 14:33
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...