
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A kiképzés szerdai adásában a Bocskai rajban kitört a balhé, a csapattagok ugyanis nagyon kiakadtak Földes honvédra, aki tiszteletlenül lépett fel Nehlich zászlós ellen és ezt beismerni sem akarta.
6 hónappal ezelőtt erre ment rá a házasságom, hogy egy agresszív ember vagyok
– vallotta be társainak Földes, miközben a könnyeivel küzdött.
Tudod, hogy milyen rohadt nehéz, amikor egy életet úgy élsz le, hogy folyamatosan verbálisan agresszív vagy a másikkal?!
– folytatta összetörve a honvéd, aki nem tudja elviselni, ha irányítják.
A versenyzőnek azonban egyik pillanatról a másikra kellett megtanulnia kontrollálnia az érzelmeit, hiszen a műsor hatalmas alázatot követel.
Köszönöm, hogy ezt megosztottad, ezt nem tudtam
– fejezte ki háláját Nehlich, amiért csapattársa őszintén megnyílt előttük.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát