
Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő
Közeli ismerősök információja alapján nem valótlan a szóbeszéd, miszerint a pár kapcsolata hullámvölgybe került, sőt a táncosnő el is költözött Dávidtól. Azonban szerelmi életükről egyikük sem akart nyilatkozni egészen idáig.
Szandi egy kérdezz-felelek játékot hozott létre Instagram-oldalán, ahol felbukkantak a kíváncsiskodók. Nem meglepő, hogy Peti és Szandi viszonya is előkerült. „Petivel tartjátok azóta a kapcsolatot?” – állt a kérdésmatricán.
Mind a ketten visszatértünk a saját életünkhöz, és mondanom sem kell, mindketten nagyon elfoglaltak vagyunk. Így azóta csak pár szót beszéltünk, de a barátság nem szűnik meg!
– írta Szandi, akit az utóbbi időben több alaklommal összeboronáltak Petivel.
A Dancing with the Stars párosa között valóban nagy volt az összehang, a versenyzők a kamerák előtt kétértelmű jeleket adtak. Talán emiatt is felmerült, hogy Dávid féltékeny Petire, hiszen az üzletember rendszeresen bejárt Maricsék táncpróbájára.

Borítókép: Stana Alexandra hivatalos Instagram-profilja

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt

Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Történelmi pillanat Rúzsa Magdi életében – így reagált a hatalmas elismerésre