
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Rendkívül tavasziasan alakult az elmúlt hét, több melegrekord és napi minimum csúcs is megdőlt, Barta Sylvia a hétfői Mokkában azonban felkészített mindenkit, hogy ennek hamarosan vége.
A TV2 időjárás-jelentője a Normafán sétálva elmondta, az északnyugati áramaltok hidegebb levegőt szállítanak hazánkba, aminek köszönhetően néhány fokos lehűlés várható. Ez különösen az időseket és a gyerekeket viselheti meg, de bárkit, aki érzékeny az időjárás változásaira.
Még mindig enyhébb marad ez az időszak az ilyenkor szokásosnál, de megközelítjük a február közepének megfelelő hőmérsékletek
– magyarázta, vagyis megszűnnek a délutáni 20 fokok, a hét közepétől minden bizonnyal visszatér a talajmenti fagy, és a szél is megélénkülhet.
Érdekes, hogy a hőmérséklet zuhanórepülésével a csapadékhajlam is csökken, tehát nem várható számottevő eső az elkövetkező napokban.
Barta Sylvia felhívta a figyelmet, hogy a hét második felében a hajnali köd ismét megjelenik, ezért az autósokat továbbra is fokozott óvatosságra intette.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát