
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Hevesi Kriszta a hétfő reggeli Mokka vendége volt, és a nyári kalandokról, azok tartósságáról beszélgetett a műsorvezetőkkel.
A szakértő megjegyezte, hogy az elmúlt 10 évben kevesebb az elkötelezett kapcsolat, pedig már akkor is kevesebb volt, mint 20 évvel ezelőtt.
Így emiatt átbillentünk az alkalmi kalandok irányába – állítja Kriszta, aki a fiataloknak előszeretettel ajánlja a személyes ismerkedést a húzogatós társkereső alkalmazások helyett.
Úgy véli a fesztiválok, bulik remek lehetőségnek bizonyulnak erre.
Nyáron ugyanis felszabadultabbak vagyunk, többet mutatunk magunkból, míg télen sokkal zárkózottabbaknak bizonyulunk.
Ezek a románcok viszont nem feltétlenül lesznek tartósak. Vannak férfiak, akik tavasztól szeptemberig csak kalandoznak, komolyabb kapcsolatot pedig csak őszre, télre tartogatnak.
Ám, ha adott esetben valóban szerelemről van szó, akkor a kapcsolat nem lesz tiszavirág életű. Mindkét esetre van már jó pár példa a mai világban, a felek személyiségétől függ a siker.
Ugyanis mikor bekerülünk a szürke hétköznapokba, a mókuskerékbe, rájövünk, hogy az élet nem egy nagy nyaralás, akkor ismerjük meg a másikat. Akkor könnyű, ha csak a nyári élményekről szól minden
- hangsúlyozta a pszichológus.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát