
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Hétfő este véget ért A Nagy Ő legújabb évada, így az Árpa Attila szívéért folytatott harc is befejeződött.
Hetekkel ezelőtt 19 nő költözött be a műsor villájába, akik különböző játékokon, teszteken, programokon és randikon vettek részt annak érdekében, hogy minél jobban elmélyítsék Attilával való kapcsolatukat.
A hölgyek számtalan humoros pillanatot csempésztek a Nagy Ő mindennapjaiba, azonban a nézők az első nagy veszekedések és az első elcsattant csókok fül, illetve szemtanúi lehettek.
Az idő múlásával viszont nem csak a feszültség, hanem az izgalom is nőtt, ugyanis a rózsaceremóniák alkalmával folyamatosan csökkent a hölgyek száma.
Hétvégére viszont csupán két lány maradt versenyben, Bogi és Timi, akiket Attila egy toscana-i álomutazásra invitált meg.
Mindkét lánnyal egy-egy napot töltött el az olasz paradicsomban, ám a randik után döntenie kellett.
A Nagy Ő-t végül Timi, a szőke lovászlány nyűgözte le, akivel korábban egy szerelem-lakatot is elhelyeztek Firenzében.
Attila a lakat egyik kulcsát a vízbe hajította, a másikat a végső ceremóniáig megtartotta, mondván, ha mégsem közös az útjuk, kinyitják és leszedik.
A végső ceremónia alkalmával azonban a másik kulcsot is elhajította a távolba, ezzel szívébe zárta bájos választottját.
A címlapfotó illusztráció: tv2play.hu
Kapcsolódó tartalmak:
Harry herceget is megkaphatná, mégis Árpa Attila szívéért verseng a magyar Meghan Markle
Váratlan veszteség érte A Nagy Ő versenyzőjét, a kamerák előtt omlott össze

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát