
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
Kiszel Tünde imád művelődni, ezért sokat jár színházba, operába, de természetesen nem egyedül teszi mindezt. Élményeiről folyamatosan beszámol követőinek közösségi oldalain, ezért többeknek feltűnt az a fiatal jóképű férfi, aki a médiaszemélyiség oldalán mosolyogva pózol.
Szinte azonnal elkezdődtek a találgatások, a láthatóan számottevő korkülönbség miatt pedig vegyes hangvételű kommentek hada zúdult Tündére, aki úgy vélte, itt az ideje, hogy élő adásban számoljon be őszintén mindenről. A Mokka csütörtök reggeli adásában meg is tette mindezt és kiderült, a fiatalemberrel mindössze szoros baráti kapcsolat fűzi össze őket, a közös érdeklődési köreik miatt pedig valóban sokszor láthatják őket együtt megjelenni.
A naptárdíva féltve óvja magánéletét a nagy nyilvánosságtól, ezért arról továbbra sem szívesen beszél, hiszen semmiképp nem akarja valódi párját odadobni a bulvármédia oroszlánjainak. Azt is leszögezte, hogy rengeteg elfoglaltsága miatt valóban sok ember, köztük persze férfiak is megfordulnak körülötte, ezt azonban mindössze hízelgőnek tartja és örül annak, hogy még mindig nagy érdeklődést vált ki az emberekből.

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás