
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
Tavaly nyáron egyszerre debütáltak, és végül világsiker is lett a Barbie és az Oppenheimer,így nem meglepő, hogy a két film óriási kasszasikernek számított Hollywoodban. Ennek ellenére egyik mozi főszereplője sem került fel a legjobban kereső színész legfelső fokára, Margot Robbiet ugyanis 73 millió dollárral megelőzte Adam Sandler. Ez összesen négy filmes projektből – Gyagyás gyilkosság 2, Leo, Szélhámos rokonok producerként és a Ne merészelj eljönni a bát micvámra – tevődött össze.
A Forbes összeállított egy tízes listát a tavaly legjobban kereső filmszínészekből, eszerint pedig a ma már mindenki által csak Barbieként ismert Robbie becslések szerint 59 millió dollárt keresett, Tom Cruise pedig 45 millió dollárt hozott a konyhára.
Jason Statham az egyetlen brit színész a top 10-ben, de Leonardo DiCaprio, Jennifer Aniston, Matt Damon és Ryan Gosling is szerepel a listán. Utóbbi két sztár 43-43 millió dollárt tehetett zsebre, így nem sokkal maradtak le a dobogóról.
A Forbes rangsora interjúk, iparági szakértők és adatelemzések alapján készült, kizárólag a szórakoztatóiparral kapcsolatos jövedelmekre összpontosítva.

Fotó: Instagram/Tom Cruise hivatalos oldala
A pontos lista pedig becslések szerint:
10. Denzel Washington – 24 millió dollár (A belső ember, A védelmező, A tűzben edzett férfi, Kényszerleszállás)
9. Ben Affleck – 38 millió dollár (Öngyilkos osztag, Armageddon, Batman Superman ellen – Az igazság hajnala, Az Argo-akció)
8. Jason Statham – 41 millió dollár (Blöff, A Ravasz, A feláldozhatók, Halálos iramban, Az olasz meló)
7. Leonardo DiCaprio – 41 millió dollár (A Wall Street farkasa, Viharsziget, Titanic, A visszatérő, Eredet)
6. Jennifer Aniston – 42 millió dollár (Kellélfeleség, Jóbarátok, A minden6ó, Förtelmes főnökök, Családi üzelmek)
5. Matt Damon – 43 millió dollár (Ryan közlegény megmentése, A tégla, Mentőexpedíció, Oppenheimer)
4. Ryan Gosling – 43 millió dollár (Barbie, A nagy dobás, Szárnyas fejvadász 2049, Kaliforniai álom)
3. Tom Cruise – 45 millió dollár (A holnap határa, Esőember, Mission: Impossible, Feledés, Világok harca)
2. Margot Robbie – 59 millió dollár (Öngyilkos osztag, Barbie, Volt egyszer egy Hollywood, Ragadozó madarak, A nagy dobás)
1. Adam Sandler – 73 millió dollár (Nagyfiúk, Gyagyás gyilkosság, Kellékfeleség, Távkapcs, Az 50 első randi)

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás