
Marsi Anikó: Új év – új én
A Jóban Rosszban egykori sztárja még kórházba kerülése előtt rendelkezett végakaratáról, melyben azt kéri, Budapesten helyezzék végső nyugalomra.
Az unokaöccse elárulta: „A család Debrecenben akarja eltemetni, de a nagybátyámnak más kérése volt. Ő mindig azt mondta, ha egyszer meghal, szeretné, ha Budapesten helyeznénk végső nyugalomra. Ezt a kívánságát pedig mi teljesítjük. Roland korábban kijelentette, a nagyimat hatalmazza fel ennek intézésére. Ezzel pedig mindenki tisztában van. Nagyimra szinte az anyukájaként tekintett” – nyilatkozta István a Borsnak-nak.
Damu Roland december elején került kórházba, ahol koronavírus miatt az intenzív osztályon kezelték, majd az orvosok azt látták a legjobbnak, ha mélyaltatásba helyezik. Műtüdő lélegeztette a színészt, akinek szervezete hétfőn végleg feladta a harcot. Damu Roland mindössze 47 éves volt.
A Bors főszerkesztő-helyettese, Végh László a Mokka kedd reggeli adásában beszélt arról, Damu Roland életében mondhatni kódolva volt a tragédia.
A címlapfotó illusztráció

Marsi Anikó: Új év – új én

Letartóztattak egy ismert színészt, miután bántalmazott egy sofőrt

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője