
Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok
Felrobbantotta az internetet az a videó, amin állítólag az egyik híres magyar énekes látható, meztelenül, miközben áll vele szemben egy nő, ő pedig magát kényezteti.
Rögtön mindenki találgatásba kezdett, a kommentelők szinte azonnal kitalálták, hogy kiről lehet szó. Sokan felismerték ugyanis a hangját.
De nem csak a hangja volt ismerős az internet népének, észrevették, hogy a felvételen látható óra pontosan olyan, mint amilyet az egyik híres énekes szokott hordani.
Egy pszichológus szerint bármelyik hírességről is legyen szó, egy ilyen szexbotrány nem tesz jót a hírnevének.
„Ezzel érdemes így a hálószobában foglalkozni és nem valahol máshol keresni az ilyen ellegű videókat, és azt, hogy ezt kiteszik az internetre. Egyébként hozzáteszem, hogy a személyiségjogi törvények és rendelkezéske szerint önmagában bűncselekményt követ el az, aki esetleg feltölt egy ilyen videót másokról” – nyilatkozta a Tények Plusznak Hal Melinda, az MCC Tanuláskutató Intézet vezető kutatója.
A kommentelők között van, aki úgy tudja, hogy a kompromittáló jelenetet éppen a sztár felesége vette fel.
Többen azt is írták, hogy a házaspár rendszeresen von be harmadik felet a szexuális életébe, így akár az is lehet, hogy nem magcsalásról van szó, viszont ha mégis, akkor az egy pszichológus szerint nem újkeletű, nagyon sokan tartanak manapság szeretőt.
„Nem hinném, hogy a házasságtörések száma, vagy egyáltalán a nem monogámiában élők száma drasztikusan emelkedne, bár azért ebben sem lehet teljesen biztosak, mert rendkívül sok olyan mainstream trend érkezik ma hazánkba is, amelyek azt sugalmazzák, hogy egy nem monogám kapcsolat kielégítőbb, vagy szabadabb, jobb lehet” – részletezte a szakértő.
Úgy tudjuk a nő, aki a videót készítette, egy örömlány, akihez több híresség is járni szokott. Így tett valószínűleg a zenész is, aki az egyik koncertje után tett egy kis kitérőt hazafelé. A videót állítólag azért szivárogtatták ki, mert a nő megzsarolta az énekest, hogy ha nem ad neki 30 millió forintot, akkor megosztja azt. Így is tett. Erről maga a zsaroló beszélt egy videóban. Állítólag a nő telefonjáról szerezte meg a videókat.
„Van komoly videó. Ki a f-om ez a milyen, egy szál f-ba szaladgál, meg fekete tányérból szívja a kokaint, meg ilyenek. Hát elküldöm, aztán megkérdem, hogy mennyit fizet, hogy ne menjen ki” – hallható a videóban.
„Van több ilyen videóm, színészekről is van ilyen videóm. Kb. ha mindenkit megzsarolnék, akkor ilyen 20 millió, 20-30 milliót biztos zsebre rakok” – hangzott el a felvételen.
Az énekes azóta kap hideget, meleget ugyanis felesége és gyerekei is vannak. A Bors elérte őt telefonon, mindent tagadott, azt mondta, hogy róla nem készültek ilyen felvételek.
Hogy ki van a videón, az egyelőre még nem derült ki, egy pszichológus szerint, ha tényleg egy hírességről van szó, nem lesz könnyű a helyzete.
Az énekes valószínűleg nem tudott róla, hogy a kéjlakon kamera rögzíti az eseményeket, azzal pedig pláne nem számolt, hogy a felvételek nyilvánosságra kerülnek.

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval

Premier, indul a Vészhelyzet az állatkórházban

Tóth Gabi indította a Fidesz kongresszusát, Dér Heni csodálatosan énekelte a Himnuszt

Világsztár üzent Magyarországnak és mondott köszönetet Orbán Viktornak!

Elakadt a hóban a magyar milliárdos Ferrarija - videóval