Kiderült, ezért nem vonulhatott még börtönbe Galambos Lajos

Az ügyvéd szerint veszélyben lehet a népszerű trombitás élete, ezért nem kezdte még el tölteni börtönbüntetését.

Szerdán kellett volna börtönbe vonulnia Galambos Lajosnak, ennek megfelelően újságírók hada várta a népszerű trombitást Kecskeméten. Egyedül egy ember nem jelent meg: Lajcsi.

A zenészt ráadásul mintegy 150 kilométerre onnan fotózták le, ahol jelenése lett volna, természetes, hogy rengetegen találgatják, mi lehet a háttérben.

Galambos Lajos azt üzente, minden kötelezettségének eleget tesz, Krasznai Dóra pedig úgy véli, ez igaz is. Az ügyvéd szerint megfelelő jogi segítség áll Lajcsi rendelkezésére, így aztán nem is követnének el olyat, amivel mondjuk a feltételes szabadulást kockáztatnák.

A börtönbüntetés megkezdésének halasztására van lehetőség, ám maximum 3 hónapra lehet, igaz, ezt meg lehet többször is hosszabbítani. Érdekesebb azonban, hogy leggyakrabban erre életet veszélyeztető egészségügyi probléma miatt van mód, a jogász szerint a trombitás esetében is erről lehet szó.


A kérelemnek nincs halasztó hatálya, és ha helyt is adnak neki, általában háziőrizetet rendelnek el az elítélttel szemben, vagy rendszeresen kell, hogy jelentkezzen a rendőrségen - hangsúlyozta a jogász.

Krasznai Dóra hozzátette, mihelyt megszületik a jogerős bírósági ítélet, átlépünk a végrehajtási szakaszba, attól függetlenül, milyen kérvényeket ad be az elítélt. A halasztással pedig megúszni sem lehet egy napot sem a börtönben, hiszen nem számít bele a büntetés időtartamába.

Ha viszont elutasítja a halasztás kérvényét a bíróság, be kell vonuljon az ember. Ha mégsem, felszólítást kap, ezt követően elővezetést rendelhetnek el, végül pedig elfogatóparancsot.

Galambos Lajos esetében fontos megjegyezni, csak találgatásokról beszélünk. Ha valóban az egészségi állapota miatt kapott haladékot, olyan gyógykezelések miatt lehet, amelyeket a rács mögött nem kaphatna meg, ez pedig az életét veszélyeztetné.

Kapcsolódó tartalom:

A törvényszék is megerősítette, ezért nem vonult börtönbe Lagzi Lajcsi

2023. február 16. 10:53
Ukrán kémet fogott el a TEK Budapesten
Veszélyeztette Magyarország szuverenitását.
Sokkoló, kisbabát akartak elrabolni az anyja mellől egy miskolci buszon
Az anyuka tehetetlenségében megfenyegette a férfit.
Agyonvertek egy cuki kisállatot gyerekek, testvérét kislányok mentették meg
Borzasztó állatkínzásról számolt be pénteken közösségi oldalán a Mályi Természetvédelmi Egyesület.
A visszaszámlálás elindult a történelmi magyar pillanathoz
A következő hetekben exkluzív tartalmakkal készül a Tények Plusz, olyan felvételekkel, amiket kizárólag a TV2-n láth...
Az életüket is feláldoznák egy tökéletes képért a szegedi fiatalok
A fiatalok elég veszélyes hobbit választottak.
Megmutatom az életem!
Csinos, és csak extrém ritkán tűnik fáradtnak, pedig irgalmatlan mennyiségű feladatot képes magára húzni. Mindig mos...
family
Tarol a Napló!
Tarolt múlt vasárnap a TV2 Napló című műsora. Diadallal startolt el a műsor, ahol kamerák elé ült a móri mészároskén...
family
A 20 éves anya árulni kezdte a saját gyermekét
Befektette volna a gyerekért kapott közel 8 milliós összeget.
Anyján csimpaszkodik a kis huszármajom
Huszármajom-bébi született a Miskolci Állatkertben. Még csak néhány hónapos, de már most igazi sztár, a látogatók ne...
Különleges virágokat vehettek Gyulán
Különleges bonszaiokat, muskátlikat és petúniákat is vásárolhattak a látogatók a Virágok fesztiválján Gyulán. A rend...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.