
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Tóth Gabi Krausz Gáborral való szakítása után a Fricska Táncegyüttes egyik tagja, Papp Máté Bence mellett találta meg a boldogságot.
A románc elején számos híresztelés és rosszindulatú feltételezés jelent meg a szerelmesekről, azonban a napokban maga Gabi vetett véget a találgatásoknak és exkluzív interjúban számolt be kapcsolatáról a Tények Plusznak.
A beszélgetés végén viszont sejtelmesen megjegyezte, hogy a Sztárban Sztár leszek! színpadán adja elő majd új, Átkozott nyár című dalát, mely a napokban debütált.
Az énekesnő azonban nem lesz egyedül a színpadon. Amellett, hogy énekelni fog, új kedvesével perdül táncra. Egy szenvedélyes produkcióban mutatják be szerelmüket, melyre egy ország várt.
Címlapfotó: TV2 Tények Plusz

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát