
Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek
Polgár Tünde számára mindig is fontos volt a megjelenés, az utóbbi években azonban annyira beleásta magát az öltözködés és az illem világába, hogy YouTube- és TikTok-csatornáján rendszeresen tippeket ad a nőknek.
Ő maga is igyekszik odafigyelni arra, hogy minden esetben megfelelő ruhakölteményekben és kiegészítőkben tündököljön, éppen ezért is esett rosszul neki, amikor az életkorával sértették meg az elmúlt napokban.
Egyik követője ugyanis azt írta neki, hogy "a korához képest jól néz ki". Az illető feltehetően bóknak szánta sorait, Tünde szerint azonban ez nem dicséret, hanem burkolt sértés akart lenni.
A luxusfeleség nem is várt sokat a válasszal, szerdán kifinomult eleganciával, egy TikTok-videóban reagált a kommentre.
A koromhoz képest jól nézek ki – ezt a bókot kaptam valakitől, amit nagyon-nagyon szépen köszönök. Csak nem tudom, mi a norma. Van valahol egy rendelet vagy egy szabálykönyv, hogy mi az elvárt szint az én koromban? Nagyon szeretném ezt megtudni, ugyanis nem szeretnék abba a kellemetlen helyzetbe esni, hogy egyszer csak leesik a szint, és a koromhoz képest azt kell, hogy mondják, hogy rosszul nézek ki
- fejtegette ironikusan a bók jelentését és értelmezését Polgár Tünde.
Szóval, ha valaki tudja, mi az a szabálykönyv, amiben megvan, hogy mi az alap, ahogy az én koromban, ötven felett ki kellene nézni, akkor tegye már meg, hogy átküldi nekem, jó? Csak hogy ne csússzak le a szint alá. Köszönöm, puszi
- zárta gondolatait a sértett üzletasszony.
Címlapfotó: TV2 Mokka

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!

Szívszorító sorok: Ezt az üzenetet kapta Rubint Réka, miután kiderült, hogy beteg

„Fejbe lövöm magamat” – kamerák előtt akadt ki az egykori magyar futballista, nem bírta már tovább

Gyászba borult a magyar énekesnő közösségi oldala, lesújtó hírt kapott

"Senki nem hiszi, de lesz!” – Liptai Claudia kulisszatitkokat mutatott a vasárnapi A Nagy Duett-ből

Egymás ellen fordulnak a Bajnokok – péntek este valaki végleg kiesik az Exatlonból