
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Hatalmas vihart kavart a magyar közbeszédben Hevesi Tamás meghiúsult csanálosi koncertje. Az énekesnek vasárnap a partiumi faluban rendezett Strudlifesztiválon lett volna jelenése, ám időközben elutazott Mallorcára nyaralni.
Voltak, akik azt állították, a zenész egyszerűen elfeledkezett a fellépéséről, de még arról is lehetett olvasni, hogy felvette az ezért járó pénzt.
Az esetet a művész felesége, Hevesi Kriszta sem hagyta szó nélkül, és pénteken a közösségi oldalán elárulta, mi is történt valójában.
Fontosnak tartom tisztázni, mert nem szeretem, ha valakit igazságtalanul bántanak. Még kevésbé, ha az illető épp az én férjem
– fakadt ki a népszerű pszichológus.
Leszögezte, egy adminisztrációs hiba történt, így az énekeshez nem érkezett el az aláírt szerződés, a zenészek pedig mindaddig nem tekintik rögzítettnek az időpontot, csupán egy érdeklődésnek.
Hozzátette, az is csak hazugság, hogy Hevesi Tamásnak előre kifizették volna a fellépésért járó díjat, ugyanis ezt minden esetben a teljesítés után rendezik.
Címlapfotó: Tények archív

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát