
Brutális támadás áldozata lett Vida Gábor, mentőhelikopter vitte el
Varázslatos, már-már mesebeli hangulatot teremt hétről hétre a Dancing with the Stars táncos show-műsor. Egyszerűen lenyűgöző a látvány, kedélyes a légkör és elképesztő a táncosok teljesítménye. A szombat esti adás pedig az egyik legemlékezetesebb lett mind közül. A versenytől búcsúzó Mihályfi Luca és Hegyes Berci a kisesésük után bejelentették, hogy valóban egymásra találtak az életben is, és egy forró csókkal pecsételték meg a szavaikat. A közönség üdvrivalgásban tört ki. A bejelentés után a pár a Mokka hétfő reggeli adásában mesélt szerelmük történetéről.
Nyilván ez egy hosszú folyamat volt, mert nagyon sokat voltunk összezárva Bercivel az utóbbi 2,5 hónapban. Gyakorlatilag minden napunkat együtt töltöttük. Volt kémia közöttünk… és az első adás volt az, amikor történt valami
– mondta Luca, Berci hozzátette, hogy a próbákon észrevehető volt a változás és ők sem rejtették véka alá az érzelmeiket. A nyilvánossággal azonban nem osztották meg, mert nem akarták befolyásolni sem a nézőket, sem a zsűrit. Pedig egyszer majdnem lebuktak, holott nem történt semmi.
Egyik korábbi táncprodukciójuk végén a fejük egymáshoz simult, és a hosszú, barna hajzuhatag alatt az arcuk is összeért. Valóban egy lopva adott csók volt, vagy csak színészi játék? Bevallották, hogy az utóbbi.
Az kétségtelen, hogy a táncbeli teljesítményükre inspirálóan hatott a szerelmük.
Sokszor mondta a Vajk, hogy nagyon hiteles volt, mert valódi érzelmekből táncoltunk
– mesélte Luca, aki a műsor után is szeretné fejleszteni frissen megszerzett tudását és minél többet tanulni Bercitől.

Brutális támadás áldozata lett Vida Gábor, mentőhelikopter vitte el

Gyászol Leslie Mandoki, közös fotóval búcsúzik Mario Adorftól

Pataky Attila keményen helyre tette Magyar Pétert, és megüzente, hogy nem akármilyen Fidesz-győzelmet vár vasárnap

Meghalt Jancsik Ferenc

Izgalmas fináléval búcsúzik szombaton A Nagy Duett

Jön a párbajok éjszakája - kiderül, hogy Bajnok vagy Kihívó lány búcsúzik

A mi történetünk: Oláh Gergő és a zene közösségteremtő ereje

Láthatatlan milliárdok: ennyi pénz marad kihasználatlanul minden évben

Olyat tett XIV. Leó pápa, hogy felrobbant az internet – futótűzként terjed egy videó

Nem mindenki örül neki: fontos döntés előtt állnak a Gmail-felhasználók

Nem tudott felállni a TV 2 műsorvezetője, teljesen lebénult napokra

A Szentatyának, XIV. Leó pápának hegedült Mága Zoltán – történelmi pillanat a Vatikánban