
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
Egy skót férfi, William Budge hétfőn beismerte, hogy meg akarta ölni feleségét, amikor kétszer elütötte őt, melynek következtében Sandra súlyos sérüléseket szenvedett – számolt be a fejleményekről a Mirror.
A borzalmas gyilkossági kísérlet még tavaly áprilisban történt Edinburghban, Skóciában, miután a nő elhagyta a férfit. Mint kiderült, William beszélni akart Sandrával, ezért az áldozat lakásához hajtott.
Információk szerint William a kocsijába akarta kényszeríteni feleségét, ami nem sikerült, ezért megütötte, a földre lökte és elgázolta a nőt, majd elhajtott. Nem sokkal később azonban visszatért és újra elütötte.
A helyszínre rendőrök és mentők érkeztek, az eszméletlen Sandrát kórházba szállították, ahol megállapították, hogy tüdő- és májkárosodást, belső vérzést, borda- és bokatörést, valamint egyéb sérüléseket szenvedett.
A támadót másnap megtalálták és letartóztatták.
Mint kiderült, az agresszív férj már korábban is bántalmazta feleségét, amelyeket a bíróságon szintén beismert. A pár egyébként 33 évig élt házasságban, kapcsolatukból két gyermekük is született.
A büntetlen előéletű Budge ítélethirdetését a bíró végül elhalasztotta.

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót