
Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval
A nyomozás adatai szerint a Sajókazai Általános Iskola tanára május 24-én egy tanórán észlelte, hogy a fiatalkorú gyanúsított tizenegy centiméter pengehosszúságú konyhakést vett elő a táskájából, és a nyelvén húzogatta, ezért azt a tanár elvette tőle.
A gyanúsított tagja egy korábban létrehozott internetes közösségi csoportnak, melyben egy sajókazai "mészárlásról" és ennek kapcsán egy "bázis" létrehozásáról értekeztek, valamint olyan bejegyzést tett közzé, hogy a "sajókazaiak mind meg fognak fizetni!". A gyanúsított május 26-án üzenetküldő alkalmazáson keresztül közölte az osztályfőnökével, hogy az általa iskolába vitt késsel az volt a szándéka, hogy az egész osztályt megölje.
A gyanúsításban szereplő cselekmény alkalmas emberölés előkészületének megállapítására - írták.
A járásbíróság szerint a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, továbbá megalapozottan lehet tartani attól, hogy a gyanúsított tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítási eljárást, illetve az előkészített bűncselekményt végrehajtaná. Mindezek miatt egy hónapra elrendelte a fiatalkorú gyanúsított letartóztatását, amelyet büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.
A gyanúsított, illetve védője és törvényes képviselő fellebbezett a döntés ellen - közölte a törvényszék.
MTI

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók