
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az 50-es évei elején járó nő 2023. június elsején délelőtt elment édesanyja nyíregyházi lakóházához, majd ismeretlen okból csaknem egy órán keresztül verte az asszonyt. A 80 éves nőt számolatlan esetben kézzel ütötte, lábbal rugdosta, édesanyja ezek miatt bordatöréseket és agyzúzódást szenvedett - közölte az ügyészség.
Ezt követően a vádlott magához vett egy heggyel bíró eszközt, és azzal többször nyakon és fejen szúrta édesanyját, aki ettől a helyszínen meghalt.

Fotón a gyilkosság helyszíne (Forrás: ügyészség)
Az áldozat testén a szakértők 59 könnyű és súlyos sérülést találtak, halála pedig iszonyatos fájdalommal és szenvedéssel járt.
A főügyészség ezért a nőt különös kegyetlenséggel, bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja. Tettéért életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádhatóság azzal, hogy legkorábban 25 év elteltével lehessen feltételes szabadságra bocsátani.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen