Kegyetlen módszerrel ölt meg egy hajléktalant a budapesti férfi, videón ahogy „kivégzi”

A bizonyítékokat megsemmisítette, egy térfigyelő kamera buktatta le.

A Fővárosi Főügyészség a napokban emelt vádat azzal az 50 éves férfivel szemben, akit régóta zavart a lakóházuk közelében élő hajléktalan nő, ezért kegyetlen módszert választott ahhoz, hogy onnan az végleg elmenjen – derült ki a Fővárosi Ügyészség hivatalos sajtóközleményéből.

Koldult és ivott, illetve ittas állapotban többször hangoskodott is. A nő 2020-ban fizikailag legyengült állapotban volt, helyváltoztatásra is csak korlátozottan, járókerettel volt képes.

A férfit zavarta a nő életmódja, ezért megkérte, hogy menjen máshova. Miután ez nem történt meg, többször tett bejelentést, azonban a hatóságok intézkedéseit nem tartotta megfelelőnek, tehetetlennek érezte magát.

A férfi később már a tettlegességig is eljutott. 2020 nyarán és őszén többször leöntötte a hajléktalant vízzel azért, hogy kellemetlenséget okozzon neki, és ezáltal eltávolítsa őt. Volt, hogy emiatt a nő egy rövid időre elhagyta a teret, de aztán újra visszatért.


December 13-án
, éjszaka, a férfi lement az utcán parkoló autójához, majd odament a közeli posta bejáratához, ahol a nő aludt.

Ekkor ismét arra az elhatározásra jutott, hogy leönti a sértettet vízzel. A férfi kis idő múlva visszatért, a plédekkel betakarózva alvó nőhöz lépett, és - annak tudatában, hogy a mozgásában korlátozott, leromlott egészségi állapotban lévő nő kihűlhet és akár meg is halhat - egy egész vödör vizet a ráöntött, majd magára hagyta. A hajléktalan áldozat végül kihűlés miatt még az éjszaka folyamán életét vesztette.

Holttestét reggel fedezték fel, és emiatt rendőri intézkedés indult. Amikor a férfi ezt észrevette, valamint megtudta azt is, hogy a nő kihűlés miatt halt meg, a magánakciójához használt vödröt összetörte és kidobta a társasház melletti szemetesbe, az éjszaka során viselt ruháit és sapkáját pedig szétvagdosta, majd azoktól is megvált.

A Fővárosi Főügyészség az 50 éves férfit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Címlapfotó: Magyarország Ügyészsége

Korábbi tartalmak:

Kiderült, hogy kit öltek meg a békéscsabai hotelben

Üzentek a halálra vert férfi testvérei a gyilkosnak - videóval

Meggyilkolta anyját egy férfi Budapesten

2023. augusztus 17. 11:41
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Cukorbeteg Barbie forgalmazását jelentette be helyi idő szerint kedden a babákat gyártó Mattel, hozzátéve, hogy az ú...
Három év várakozás után visszatér a slágergyáros páros: Szikora Róbert és a Valmar együttes! Már készül a következő ...
family
PUSZTÍTÁS - Meghalt egy középkorú férfi, lezuhant a létráról, miközben egy viharban kidőlt fát akart feldarabolni Le...