
Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor
Nagy dobásra készül a NASA magyar idő szerint kedden hajnali 1 óra 14 perckor – olvasható az Időkép cikkében.
A DART nevű űrszondával egy aszteroidát készülnek kibillenteni pályájáról, így ez lesz az első éles bolygóvédelmi teszt.
A misszió még 2021. november 24-én indult, és a tervek szerint most egy 24 ezer kilométer per órás becsapódással véget ér.
Az eltéríteni kívánt Dimorphos a Didymos aszteroida holdja, a cél pedig, hogy keringési idejét megváltoztassák. A DART fedélzetén hónapokig utazott egy olasz kisműhold is, ami szeptemberben azért vált le, hogy képeket tudjon készíteni a kedd éjjeli eseményekről.
Ez lesz a világon az első olyan teszt, amelyben űreszközt használnak egy aszteroida eltérítésére a Föld védelmében. Az akció elősegíti, hogy a jövőben biztos alappal rendelkezzünk, ha a bolygót meg kell menteni egy közelgő veszélytől.
A NASA élő közvetítésében folyamatosan nyomon követhetőek az események.
A címlapfotó illusztráció (NASA/Facebook)

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett