
Brutális támadás áldozata lett Vida Gábor, mentőhelikopter vitte el
Szürreális pillanatokat hozott a Szerencsekerék pénteki adása azok számára, akik inkább vizuális típusok.
Csisztu Zsuzsa egyik versenytársa, az addig nulla forinttal szerénykedő Sanyi kedvét egyáltalán nem szegte, hogy üres a zsebe és szomrokodás helyett inkább egy elképesztő ötlettel rukkolt elő. Felvetette, hogy Kasza Tibi írjon neki dalszövegeket, majd „cerkajelmezbe” öltözve, egy kocsmában adjákelő a szerzeményeket.
A műsorvezető nem volt egészen elájulva a gondolattól, némi iróniával hozzátette, Sanyinak sikerült megfejtenie a karrierálmát.
Szeretnék egy álló cerkának dalszöveget írni
– mondta Kasza Tibi, amire nevetésben tört ki az egész stúdió.
A játékos ezután próbált finomítani a tervén, azonban kénytelen volt az eszmefuttatást egy forgatás erejéig félbehagynia. Sanyi vesszőfutása ezt követően sem ért véget, a kipörgetett 10 ezer forintot egy rossz tipp miatt sirathatta.
Címlapfotó: TV2 Mokka

Brutális támadás áldozata lett Vida Gábor, mentőhelikopter vitte el

Gyászol Leslie Mandoki, közös fotóval búcsúzik Mario Adorftól

Pataky Attila keményen helyre tette Magyar Pétert, és megüzente, hogy nem akármilyen Fidesz-győzelmet vár vasárnap

Meghalt Jancsik Ferenc

Izgalmas fináléval búcsúzik szombaton A Nagy Duett

Jön a párbajok éjszakája - kiderül, hogy Bajnok vagy Kihívó lány búcsúzik

A mi történetünk: Oláh Gergő és a zene közösségteremtő ereje

Láthatatlan milliárdok: ennyi pénz marad kihasználatlanul minden évben

Olyat tett XIV. Leó pápa, hogy felrobbant az internet – futótűzként terjed egy videó

Nem mindenki örül neki: fontos döntés előtt állnak a Gmail-felhasználók

Nem tudott felállni a TV 2 műsorvezetője, teljesen lebénult napokra

A Szentatyának, XIV. Leó pápának hegedült Mága Zoltán – történelmi pillanat a Vatikánban