Kárpáti Rebeka és Köböl Anita együtt áll ki az örömteli életért - videóval

A hétköznapi életet élőktől kezdve, az anyukákon át, egészen a sportolókig üzen a Nutriversum a meglévő és leendő fogyasztóinak: új reklámfilmjében megmutatja, hogy a tudatos életmód nem a diétákról és a megfeszített munkáról szól.

A Kárpáti Rebeka és Köböl Anita szereplésével készített reklámfilm célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az egészséges életmód követése rengeteg élethelyzetben lehetséges, illetve, hogy az erőltetett változásnál fontosabb a kiegyensúlyozott, örömteli élet.


A film három ismert szereplővel három történetet mutat meg, ahol mindenki a saját szerepét játssza. Rebeka a fiatal nő, aki rengeteg területen bontogatja a szárnyait, de a kevés ideje ellenére is szakít időt arra, hogy otthon foglalkozzon az egészségével, mozogjon egy kicsit, és azt élvezettel tegye. Anita megadja magának azt a törődést, hogy elkészítsen egy tápláló és ízletes reggelit, miközben kedvenc kollagén italát kortyolgatja. A harmadik szereplő, Kovács Dániel pedig egy fárasztó nap végén is elmegy edzeni, ezzel támogatva a testi egészségét.

Fetter Ármin, a Nutriversum marketing vezetője mondta el a márka céljait a kampánnyal:

Egy olyan imagefilmet szerettünk volna készíteni, ami bemutatja azt az életmód ideált, amiben mi is hiszünk. A Nutriversum nagy hangsúlyt fektet arra, hogy edukálja a vásárlókat az egészséges életmód témaköréről. A fő üzenet, hogy ne diétákba és időszakos megoldásokban gondolkodjunk, hanem hogy mindenki egy olyan rendszert igyekezzen kialakítani az életében, amit az év 365 napján követni tud úgy, hogy közben boldog és élvezi az életét. A három történetszállal azt próbáljuk megmutatni, hogy ez bárkinek sikerülhet, csak döntés kérdése.

Mivel a film célja átadni, hogy mindenki számára mást jelent kiegyensúlyozottnak és egészségesnek lenni, így a forgatás során külön figyeltek arra az alkotók, hogy minél inkább természetesebben, életszerűbben mutassák meg a szereplők a bárki életében fellelhető pillanatokat.

2023. október 20. 08:34
Brutális karambol Kecskemétnél: Az egyik sofőr drogozott
Helyszíni fotók készültek a súlyos balesetről.
Saját kérésére börtönbe kerül a korábbi pakisztáni miniszterelnök felesége
Háziőrizet helyett saját kérésére börtönbe szállítják Imran Hán volt pakisztáni miniszterelnök feleségét, miután a b...
Botrány Somogyban: Felháborító átverés áldozatai lettek a tűzoltók
Valaki szándékosan vezette félre őket.
Tematikus bélyeget dob piacra a Magyar Posta, ismerős arcok tűnnek fel rajta
Születésnapja alkalmából tisztelegnek a közkedvelt művész előtt.
Ibuprofent vett be menstruációs fájdalmára egy lány, ilyen lett az arca
Az egész egy enyhe szemviszketéssel kezdődött, nem sokkal később pedig már kómába került.
Tények Plusz adás, 2024. május 8., szerda
JÖN AZ ELNÖK! - Megbénult a város, lezárták az utakat, Magyarországra jön szerda este a kínai elnök, ő a világ egyik...
Alacsony, pocakos? Jó lesz!
Hogy lehet az, hogy szépek, okosak, egyenesen bombázók, van egzisztenciájuk és mégis egyedül vannak? Ez a hírnév ára...
Imádunk titeket, magyarok!
Imádják Magyarországot a világsztárok! Van, aki a szép tájakat, mások az itteni ízeket, sokan meg a pénztárcabarát l...
Tények teljes adás, 2024. május 8., szerda
TRAGÉDIA - Rejtélyes családi dráma Szamosújlakon, mindkét szülő meghalt, az édesanya vérbefagyott holttestét 14 éves...
Tényleg egy kutya mentett meg?
Azt eddig is tudtuk, hogy hűséges társak, meg hogy olyan cukik tudnak lenni, mint egy kisgyerek. De hogy kiszagolják...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.