Karácsonyék kampányfinanszírozása: fedősztori lehetett a tanácsadói szerződés

Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányának pénzforrását részben egy rejtélyes, „EU-tagállami vevőnek” nyújtott tanácsadói szolgáltatásból származó egyszeri 112,5 milliós bevételből teremtették elő. A szerződés, amit a főpolgármester bizalmi köréhez tartozó Tordai Csaba élettársának, Mravik Zsoltnak az egyszemélyes vállalkozása hozott tető alá, vélhetően a külföldi támogatás elfedését szolgálta - írja a Magyar Nemzet.

Egy teljesen életszerűtlen, több szempontból is gyanús „tanácsadói” szerződéssel szerzett külföldről, a 2019-es önkormányzati választások előtt 112,5 millió forintot Mravik Zsolt egyszemélyes vállalkozása, a Bakony Rental Kft., amelyből gyorsan ki is vett 89,4 milliót a tulajdonos-ügyvezető, majd ebből a pénzből továbbítottak 75 millió forintot, amely minden bizonnyal Karácsony Gergely kampányában „hasznosult”.

A Magyar Nemzet szombaton részletes tényfeltáró cikkben mutatta be, hogy a baloldal főpolgármester-jelöltjének kampányára a pénzt 2019-ben a Mindenki Budapestért (Mibu) Egyesület bonyolította, a szükséges pénzforrást pedig kísértetiesen hasonló módon teremtették elő, mint a szintén Karácsony nevével fémjelzett 99 Mozgalom a 2021-es baloldali előválasztási kampányban.

Utóbbi esetben a félmilliárd forint valódi forrására egyelőre nem derült fény, az viszont ismert, hogy az összeg döntő hányadát euróban és angol fontban fizette be a 99 Mozgalom bankszámlájára ugyanaz a Perjés Gábor, aki már 2019-ben a Mibu vezetőjeként is feltűnt hasonló szerepben. Karácsony öt évvel ezelőtti főpolgármester-jelölti kampánya esetében viszont konkrétan tudni lehet, hogy a több tíz millió forintos támogatás külföldről érkezett, a fent nevezett Bakony Rental Kft. közvetítésével.

Íme, mik azok a gyanús körülmények, amelyek arra engednek következtetni, hogy az autókölcsönző cég tanácsadói szerződése csupán egy fedősztori, amely a külföldi pénzügyi támogatás leplezését szolgálta!

A cégbírósági adatok szerint Mravik Zsolt 2018. március 5-én alapította a vállalkozást Bakony Waste Energy Kft. néven, a cég akkor még üzem- és tüzelőanyag-nagykereskedelemmel foglalkozott. A vállalkozást 2019 februárjában átnevezték, ekkor kapta meg a Bakony Rental Kft. nevet.

Fotó: MTI/ Balogh Zoltán

A cégnek a mai napig egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője Mravik Zsolt, jogi képviselője Tordai Csaba – a főpolgármester jogi főtanácsadója –, a székhelye pedig kettejük közös lakcímére van bejegyezve. Az életvitelszerűen együtt lévő Tordai–Mravik-páros a földhivatali nyilvántartás szerint ötven-ötven százalékban tulajdonosa a Budapest XIII. kerületi, Váci út 34. szám alatt található 122 négyzetméteres lakásnak.

A Bakony Rental történetében fontos változás állt be nem sokkal az átnevezés után, 2019 augusztusában, amikor is új tevékenységi körökkel, nevezetesen közvélemény-kutatással, valamint társadalomtudományi humánkutatással, -fejlesztéssel bővítették a portfóliót. A fő tevékenységük azonban továbbra is a gépjármű-bérbeadás maradt, ami azt jelzi, hogy a tanácsadást eleve csupán mellékes, egyszeri alkalomra tervezték.

Ezt a feltételezést erősíti az a tény is, hogy a cégadatbázisból kiderül, a legutóbbi önkormányzati választás évében Mravik vállalkozása brutális, 238-szoros árbevétel-növekedést produkált: a korábbi ötszázezer forintról 119,2 millióra nőtt az összeg, viszont a következő években a nettó árbevétele egyszer sem emelkedett húszmillió forint fölé, azaz a 2019-es kampányév mutat egyedül kiugró eredményt.

Sem előtte,sem után nem volt hasonló nagyságrendű árbevétele a cégnek, a tanácsadói szerződés egyetlen, egyszeri alkalomnak bizonyult. Az is nyilvánvaló, hogy ehhez a szerződéshez kellett új tevékenységi körnek felvenni két hónappal az önkormányzati választások előtt a már említett „társadalomtudományi humánkutatást, -fejlesztést”. A rejtélyes tanácsadói szerződésről és a megbízóról annyit lehet tudni a Bakony Rental Kft. 2019-es pénzügyi beszámolójából, hogy egy „112 577 000 forint értékű, EU-tagállami vevő részére nyújtott szolgáltatás” volt.

A Bakony Rental Kft. külföldi tanácsadói megbízásából származó 112 millió forintból Mravik Zsolt még az októberi önkormányzati választások előtt osztalékelőleg címén kivett 89,4 milliót, amiből információnk szerint 75 millió forint egy a Városházán jelenleg is tanácsadóként dolgozó munkatárs segítségével Perjés Gáborhoz került készpénzben, 2019. szeptember 17-én. Mindez szintén arra enged következtetni, hogy az egyszeri 112,5 millió forint értékű „tanácsadásról” szóló megbízatás valójában Karácsonyék kampányának külföldi finanszírozását leplezte.

Többek között ennek kivizsgálását is célozza az a feljelentés, amit Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. A politikus szerint Karácsony 2019-es főpolgármesteri kampányával összefüggésben költségvetési csalás, pénzmosás, hűtlen kezelés, valamint hamis magánokirat felhasználásának megalapozott gyanúja is felvetődik.

2024. május 16. 11:08
Békéscsabai Extrém sportpálya - kihívás, adrenalinfröccs, jó közösség
Az extrém sportok szerelmesei számára új közösségi tér alakult ki Békéscsabán. A megújult Extrém Sportpályán garantá...
Menczer Tamás: A baloldal szerint a fideszesek állatok, adjunk csattanós választ a sértegetőknek június 9-én
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a közösségi oldalára feltöltött videójában hívta fel a figyelm...
Defektet kapott egy busz a hőség miatt, több halott
A halálos áldozatok között nők és gyerekek is voltak.
Mentőhelikopter landolt Hajdúnánásnál, több gyermek is megsérült - fotókkal
Több egységet riasztottak a helyszínre.
Újabb vízidráma: elragadott a vihar két horgászt a Balatonon
A tó túlsó partján találtak rájuk.
Micsoda buli lesz!
29 évet kellett várni a rajongóknak, de most a legendás Hungária együttes újra giga koncertet ad, ahol egy estére a ...
Igen, sanyargattam magam!
Tomán Szabinát ma már mindenki csak sikeres üzletasszonyként emlegeti. Nem titok azonban, hogy modellként kezdte a k...
Hogy lehet ezt túlélni?
Vannak olyan dolgok egy nő vagy a szülők életében, amiről nem beszélnek. Nem beszélnek, mert nem tudják, hogyan, vag...
Tények teljes adás, 2024. május 29., szerda
ELŐZÉSEK - Vétlen házaspár halt meg a brutális vámospércsi balesetben. Épp hazafelé tartottak, amikor egy elhibázott...
Továbbra is aktív a sorkatonaság bevezetéséről szóló beszélgetés Magyar Péter csoportjában
Akár a nőkre is kiterjedő sorkatonaság bevezetéséről tárgyalnak Magyar Péter programalkotást segítő csoportjának tag...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.