
Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik
Az eget kémlelők többször is megfigyelhették a Jupiter és a Vénusz táncát alkonyatkor az elmúlt két hétben, a keringőbe pedig az elején még a Hold is becsatlakozott.
Március elejére a két bolygó már fél fokos közelségbe került, ami rendkívül látványos együttállást idézett elő.
A találkozás csúcspontját egy webkamera örökítette meg Szentendréről, a felvétel elején még a Jupiter van felül, a Vénusz pedig alul, később viszont helyet cserélnek a táncoló égitestek.
Ezután már egyre távolabb kerül egymástól a két bolygó, de még egy ideig láthatjuk őket együtt. Ezt egyedül a következő napok felhős, változékony időjárása nehezítheti - írta vasárnap az Időkép.

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint