
Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak
Az utolsóként parkettre lépőknek legalább olyan nehéz dolguk van a Dancing with the Stars színpadán, mint azoknak, akiknek nyitni kell a műsort.
Ez a súlyos feladat jutott most Eszenyi Enikőnek és Hegyes Bercinek, hiszen akkor csillogtathatták meg tudásukat szombat este, mikor a versenytársak már túl voltak a maguk produkcióin.

Fotó: TV2 Play
Stohl András a színpadra állásuk előtt elsőként a színésznőt faggatta arról, hogy miként tudja feldolgozni azt, ami velük történik, a művésznő azonban mindenki meglepetésére a válla felé nyúlt, majd egy titokról lerántotta a leplet.
Bercitől kaptam ezt a kendőt, szerencsét hoz
– mutatta meg a kameráknak, és elárulta, jókedvűen várják a sorukat.
A profi táncos is hasonlóan vélekedett a közös munkáról, úgy fogalmazott, boldogan telik minden egyes próbájuk, így élesben sem számítanak másra.

Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak

Eladó az elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színésznő autója, ennyit kérnek érte

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés

Ezek Baba Vanga jóslatai, kiderült, mi várhat ránk 2026-ban

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert