
Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese
Ármány, intrika, döbbenetes harcjelenetek és lélegzetelállító díszlet. Rekordokat dönt a Hunyadi, milliók rajonganak érte. Hunyadi János történetének fontos elemei azonban az ellenségei is. Cillei Ulrik személyében emberére akad. A háttérben terveit szövögető gróf mindent elkövet, hogy hatalomra juttasson olyan trónörököseket, akiket ő irányíhat.
A Tények riportjában a Cilleit megformáló Fekete Ernő nyilatkozott az összetett karakter megformálásáról.
A szerda reggeli Mokkában a főszereplő, Kádár L. Gellért azt mondta: a hátra lévő négy rész óriási izgalmakat tartogat Hunyadi történetében. Kiemelte: Hunyadi János nem csak magyar hős, hanem európai szinten volt jelentős hadvezér, hiszen képes volt arra, amire kevesen, összefogást tudott elérni a különböző népek között.
Azt is elmondta: Hunyadi világa azt erősítette meg benne, hogy az álmaink és a vágyaink elérhetőek, ha hiszünk benne és van erőnk, akaratunk.
A színész további részleteket árult el a kaszkadőrmunkáról, az intim jelenetekről és a hirtelen jött népszerűségről is.
Szombaton 19:55-kor ismétli a Hunyadi 6. részét a TV2, 21:00-től érkezik a 7. premierepizód.

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel