
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
A KR NNI tájékoztatása szerint a nyomozók kedden, a budapesti és a kunpeszéri ingatlanban tartott kutatáskor 177 tő kannabiszt, csaknem egy kilogramm kiporciózott növényi törmeléket, kábítószer fogyasztásához használt eszközöket, valamint több millió forintnyi készpénzt és valutát foglaltak le.
A budapesti ingatlanban két - feltehetően - fegyvert is lefoglaltak, azokat szakértők vizsgálják - tették hozzá.
Az ügyben kábítószer-birtoklás gyanúja miatt indult eljárás.
Forrás: police.hu
Gyugyi Csilla Bács-Kiskun megyei főügyész pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség a szökés, elrejtőzés, az eljárás jogellenes befolyásolása és a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság el is rendelt.
A döntés nem végleges, mert a terheltek és védőik fellebbeztek ellene - olvasható a közleményben.

Forrás: KSH/MTVA Sajtóarchívum/MTI
MTI

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád