Június végéig meghosszabbítják a Diákhitel Plusz lehetőségét

Meghosszabbítja a kormány a tavaly májusban bevezetett Diákhitel Plusz igénybevételének lehetőségét 2022. június 30-ig - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Novák Katalin azt mondta: a döntés értelmében október elsejétől ismét elérhető lesz a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak az 500 ezer forintos, szabad felhasználású, kamatmentes hitel.

A Diákhitel Pluszt a bevezetése óta 40 ezren igényelték - tette hozzá.

Hangsúlyozta: a diákhitel minden eleménél fennáll az a lehetőség, hogy a hitelt felvevő nők gyermekvállalás esetén törlesztési könnyítést kapnak, a második és harmadik gyermek után pedig elengedik a tartozás felét, illetve egészét.

A miniszter tudatta azt is, hogy azok a hallgatók, akik 2021. január elseje előtt is az Egyesült Királyságban tanultak, és tanulmányaikhoz diákhitelt vettek fel, a Brexit ellenére a jövőben is igényelhetik a diákhitelt.

Beszámolt arról is, hogy a kormány egyszerűsíti az otthonteremtési támogatások szabályait.

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) esetén a veszélyhelyzet idején lejáró gyermekvállalási határidőket egységesen kitolják 2022. június 30-ig - emelte ki.

Ismertette: halál esetén az özvegy beszámíthatja az elhunyt társadalombiztosítási jogviszonyát, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának igénylésekor pedig nem esnek el a lehetőségtől azok, akiknek ötezer forint alatti köztartozásuk van.

Továbbá bővül azoknak a beruházásoknak a köre, amelyre az otthonfelújítási támogatás igénybe vehető, így az autisták és a hallássérültek életét megkönnyítő fejlesztésekre is, valamint kültéri lépcső kialakítására, felújítására és külső, elektromos munkálatokra is kérhető - tette hozzá.

Novák Katalin kérdésre válaszolva elmondta: a veszélyhelyzet meghosszabbításával kapcsolatban a keddi kormányülésen döntenek. Jelenleg nincs arra mutató adat, hogy a gyerekek között az iskolakezdéssel megemelkedett volna a megbetegedések száma - tette hozzá.

A hitelmoratóriummal összefüggő kérdésekre azt felelte: a lehetőség nem azt jelenti, hogy elengedik a tartozást, hanem hogy ideiglenesen nem kell fizetni a törlesztőrészletet. A kormány bízik az emberek józanságában - mondta a miniszter.

Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a felsőoktatási intézmények jelentős részében már elkezdődött az oktatás, "a sikeres járványkezelésnek köszönhetően a megszokott módon", a modellváltásnak köszönhetően megújult, versenyképes környezetben.

A minisztérium ágazati ajánlással segítette az intézmények munkáját, amelyben hangsúlyozták, hogy a koronavírus-járvány elleni leghatékonyabb védekezés az oltás, és arra biztatták az intézményeket, hogy ösztönözzék a hallgatókat és a tanárokat az oltás beadatására - mondta, hozzáfűzve: az augusztus végi adatok szerint a hallgatók több mint 80 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltást.

Az államtitkár kitért arra is: 21 modellváltó intézmény van, amelyben a hallgatók 70 százaléka tanul.

A modellváltás új lehetőségeket jelent az intézményeknek: a működtetés szempontjából a korábbi büdzsé duplája áll rendelkezésre, és soha nem látott mértékű fejlesztések indultak el.

A kormány 1500 milliárdnyi forrást korábban már garantált, de az intézmények 2700 milliárdnyi forrásigényt jelöltek meg programjaikban - mondta, hozzátéve: dolgoznak rajta, hogy ezek mind megvalósulhassanak.

Hangsúlyozta: 2020-hoz képest több mint tízezerrel nőtt a felsőoktatásba felvett hallgatók száma, és a külföldi hallgatói létszám is 65 százalékkal emelkedett.

A munka sikerességét mutatja az is, hogy a felsőoktatási intézményeket rangsoroló Times Higher Education listán tizenegy magyar egyetem szerepelt - mondta az államtitkár.

MTI

2021. szeptember 14. 11:23
Brüsszel lerántotta a leplet a tervéről: célkeresztben a magyar emberek
Ukrajnát hoznák előnybe a legújabb döntéssel.
„Értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények” – Azahriah elmondta, mit gondol a Fidesz szavazóiról
Az nem derült ki, hogy a poszttal a közelgő koncertjeit akarja-e hirdetni vagy csak kedve támadt sértegetni a magyar...
Orbán Viktor: Fókuszban az aszályvédelem
Összeült az aszályvédelmi operatív törzs.
Zámbó Jimmy zsírleszívása adta a tippet Ruszin tábornoknak
A bukott vezérkari főnök nagy Jimmy rajongó.
Felborult egy olajfúró hajó a Szuezi-öbölben, többen meghaltak
Többen meghaltak, sokan megsérültek és eltűntek után is folyik a kutatás a Szuezi-öböl afrikai oldalán, Rász Garíb k...
Bundában a 40 fokban!
40 fok, brutális hőség, döbbenetes kánikula, szenvedünk ebben a forróságban, de hogy viselik az állatok ezt a nagy m...
family
Se koncert, se pénz?
Üres a naptár, kevés a fellépés, nincs elég koncert idén. Legalábbis erről panaszkodik most egyre több hazai híressé...
family
Tények röviden, 2025. július 2., szerda
Tények röviden adás.
Láttam a brutális kivégzést!
Elbújt egy bokros résznél, lesben állt, arra várt, hogy volt párja és fia közelebb érjenek hozzá. Mindezt nyílt utcá...
family
Lenézi a magyar szavazókat Azahriah
A Fidesz szavazóit sértegette az a fiatal énekes, akit korábban egy botrányos, nyilvános vécés videó kapcsán ismert ...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.