
Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!
Judy nem tagadja, egyszerre rettegett és volt izgatott a Sztárban Sztár versenye miatt, ami úgy érzi, teljesen kimozdítja őt a komfortzónájából.
„Már többször is megkerestek és nem titok, hogy mindig a felelmeim döntöttek. Mert nem tudom, hogy mennyire vagyok jó átalakuló, vagy utánzó, mert 25 éve a Groovehouse tölti ki az életemet” – árulta el az énekesnő.
Kiemelve, hogy szerinte a Sztárban Sztárban műsorban minden apróságot le kell utánozni, a gesztusokat, a mozdulatokat, a hangokat. Ez így pedig egy nagyon nagy feladat és óriási kihívás számára.
„Igazából a kihívást éreztem legfőképpen. Meg valamiért azt, hogy 2023 az én évem. Úgyhogy most van itt az ideje” – tette hozzá.

Elárulta azt is, hogy az átalakulásokban a legnagyobb támogatója a zenekar.
„Ők voltak azok, akik a legjobban toltak, hogy mindenképpen vállaljam el. A zenekar mellett pedig természetesen a gyermekem, aki azt mondta, hogy anya legyél fiú, egyszer te is. Nyilván a kíváncsiság hajtotta” – fűzte hozz Judy, aki a 4. élőshowban Becky G-ként lép színpadra.
A Sztárban Sztár következő adása vasárnap 18:45-től látható a TV2-n.

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!

Kiderült, mennyi kokain volt ByeAlexnél, amikor lecsapott rá a rendőrség - ez már komoly mennyiség

Gerard Butler magyarul beszélt a kamerába: Noszály Sándor videójától felrobbant az internet