
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
A Sony Pictures időközben megerősítette a The Hollywood Reporter és a Variety szaklapok értesülését, miszerint az akcióvígjáték folytatása az 54 éves Smith és az 57 éves Lawrence főszereplésével még gyártás előtti szakaszban van.
A negyedik rész forgatására Adil El Arbi és Bilall Fallah belga rendezőket szerződtették, akik a 2020-as Bad Boys 3 - Mindörökké rosszfiúkat is rendezték. Producerként Jerry Bruckheimer (Karib-tenger-kalózai és a Top Gun) csatlakozott a csapathoz. A Mike Lowrey (Will Smith) és Marcus Burnett (Martin Lawrence) rendőrduó kalandjairól szóló első Bad Boys film 1995-ben jelent meg, a folytatás 2003-ban érkezett, mindkét filmet Michael Bay rendezte.
Will Smith tavaly nagy felháborodást keltett azzal, hogy a tavaly március 27-i Oscar-gálán arcul ütötte színésztársát, Chris Rockot, aki a felesége, Jada Pinkett Smith rovására sütött el egy ízléstelen viccet. A díjátadón egyébként Will Smith kapta meg a legjobb színész Oscar-díját a Richard király című életrajzi filmben nyújtott alakításáért. A történtek nyomán azonban tíz évre eltiltották az amerikai filmakadémia rendezvényeiről - közölte az MTI.

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama