
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A tudósok 526 ember 11 évnyi alvási szokását elemezték, akiknek átlagéletkora 40 év volt. Az összes résztvevőből 239, azaz 46 százalék aludt rosszul.
A kutatók a rendszeres rövid alvásmegszakításokat, a mozgással és pihenéssel töltött idő százalékos arányát is megfigyelték, majd az alanyokat pontszámaik alapján kategóriákba sorolták. A szakemberek ezen kívül az életkorra, a nemere, a rasszra és az iskolai végzettségre is hangsúlyt fektettek. Megállapították, hogy az alvászavarral küzdők több mint kétszer nagyobb valószínűséggel teljesítettek gyengébben a kognitív feladatokban, mint azok, akik jól aludtak.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Dr. Davil Merrill időskori pszichiáter, a Pacific Neuroscience Institute kaliforniai Pacific Brain Health Center igazgatója szerint a tanulmány rávilágít arra, hogy az agy egészséges öregedése egy életen át tartó feladat, hiszen az alvás rossz minőségének káros hatásai már a korai felnőttkorban is megfigyelhetőek.
A tanulmány alátámasztja az alvás minőségének, a megszakítás nélküli vagy töredezett alvásnak a befolyását az agy teljesítményére
- állíja dr. David Merrill.
Más szakértők azonban úgy vélik, érdemes lenne górcső alá venni azt is, hogy az alvászavar okozott-e romlást a kognitív képességek terén, vagy a kognitív visszaesés idézte-e elő az alvászavart.
A Washingtoni Egyetem Alvásgyógyászati Központjának egyik vizsgálata alapján előfordulhat, hogy létezik egy középső tartomány, ahol a kognitív funkciók állandóak maradnak, mivel mind a túl kevés, mind pedig a túl sok alvás előidézheti ezen funkciók romlását.
Forrás: Femina

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát