
Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér
A 32 éves férfi 2020. év tavaszán tetőfelújítási munkálatokat végzett az időskorú élettársak miskolci ingatlanán eközben pedig elmondta a párnak, hogy szeretne elindítani egy saját vállalkozást, ehhez viszont nincs pénze, így tőlük kért kölcsön. Az időseknek szimpatikus volt a férfi, ezért jóhiszeműen segíteni akartak rajta. Április hónap közepén 80 000 forintot adtak neki, amelyről a férfi, a bizalom erősítése érdekében átvételi elismervényt adott.
Ezt követően a férfi visszaélve az idős pár segítőkészségével, folyamatosan különböző nagyságú összegeket kért kölcsön, továbbra is nem létező vállalkozására hivatkozva.
Az idős nő eleinte felvette a pénzt az automatából, és úgy adta oda az őket átverő férfinak, később azonban a csaló annyira a bizalmába férkőzött, hogy az idős asszony rábízta a bankkártyáját, és a hozzá tartozó PIN-kódot is megadta neki – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
A férfi alkalmanként 100 ezer forintot vett le a számláról, így augusztusig bezárólag összesen több mint 3,5 millió forintot csalt ki úgy, hogy semmilyen vállalkozást nem akart elindítani, minden pénzt a korábbi tartozásainak a rendezésére és megélhetésére fordított.
A Miskolci Járási Ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.
A címlapfotó illusztráció

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában