
Őrület, hogy mikkel terhelték a segélyhívót
Tavaly szeptember 19-én a háromfős még 18 éven aluli fiúkból álló banda tagjai elhatározták, hogy erőszakos módszerrel szereznek pénzt, ezért magukhoz vettek egy valódi fegyvernek látszó játékpiszolyt és elindultak. Utuk a XI. kerületbe, egy gellérthegyi játszótérhez vezetett, ahol megpillantottak négy, ugyancsak kiskorú fiatalt, akiktől először megkérdezték van-e valami problémájuk, majd azt, van-e náluk cigaretta. Mivel a válasz mindkét kérdésre nemleges volt, így a három fiatal körbeállta kiszemelt áldozataikat, hogy semmiképp ne tudjanak menekülni, majd egyikük a játékpisztollyal megfenyegette a rémült társaságot, akik ennek hatására minden náluk lévő értéket odaadtak.
A telefonok és fülhallgatók közül csak egyetlen mobilt tartottak értékesnek, így a 17 éves, kezében továbbra is „fegyverrel” fenyegetőző fiú a készülék feloldásához szükséges kódot követelte, ekkor pedig az egyik rémült kiskorú homlokához tette a játékpisztolyt, majd rablásukat azzal a fenyegetéssel zárták, hogy ha a 4 fős társaság feljelentést mer tenni a rendőrségen, azt nagyon megbánják. Ezután tovább álltak.
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség most vádat emelt a 18 életévét már betöltött, valamint a 17 és mindössze 14 éves támadók ellen – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Őrület, hogy mikkel terhelték a segélyhívót

Így vészelhetik át a kutyák és gazdijaik a szilvesztert

Újabb roham indult a boltokban, több oka is van

Razzia a Király utcában, két legyet "ütöttek" egy csapásra

Tízezernél is több esethez vonultak a mentők és tűzoltók az ünnepekkor

Halálos tűz ütött ki Üllőn, hentesek próbáltak életet menteni

Óriási autósüldözés zajlott Budapesten, újabb részletek derültek ki

Kiadták a riasztást, veszély áll a háttérben

Szétroncsolta egy 15 éves fiú kezét a petárda

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt