
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Hornung Ágnes hangsúlyozta, hogy a kormány számára háborús időben is a magyar családok az elsők, ezért a kormány nemcsak megvédte a családtámogatásokat, hanem bővítette is azokat. Mint mondta, januártól igényelhető a csok plusz és emelkedik a falusi csok összege.
A csok plusz legfeljebb 3 százalékos kamatozású kölcsön, amelyet a gyermekvállalás előtt álló, valamint már gyermekes, de további gyermekeket vállaló családok igényelhetnek lakóingatlan vásárlására, építésére, vagy bővítésére - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Hozzátette, a csok plusz összege attól függ, hogy a vállalt gyermekekkel összesen hány gyermekessé válik a család.
Egy gyermekessé váló családok esetén 15 millió forintos, két gyermekessé váló családok esetén 30, három gyermekessé váló családoknak pedig akár 50 millió forintos csok plusz jár - emelte ki.
Felhívta arra is a figyelmet, hogy a kölcsön az ország összes településén igényelhető, és a kölcsön igénybevételével vásárolt ingatlan után nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni.
Januártól duplájára emelkedik a falusi csok összege - ismertette ezen támogatás új elemét az államtitkár. Hozzátette: a vissza nem térítendő támogatást az ötezer fő alatti, úgynevezett "preferált, azaz a falusi csok-os kistelepüléseken" élő családok igényelhetik új vagy használt ház vásárlására, építésére, bővítésére vagy korszerűsítésére.
A támogatás összege vásárláskor vagy építéskor egy vállalt gyermek esetén egymillió forint, kettő gyermek esetén négymillió forint, három vagy több gyermek esetén pedig 15 millió forint - mondta el. Kitért arra is, hogy korszerűsítésnél, bővítésnél a gyermekszámtól függően, a vásárlási-építési összeg fele jár.
A falusi csok és a csok plusz együtt is igényelhető - tette hozzá.
MTI

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi