Janicsák Veca: Félek a bulvártól

Az énekesnő válása nagy port kavart a bulvársajtóban, de Veca mára úgy érzi, túl van a megpróbáltatásokon és már jól érzi magát saját bőrében. Ennek jobb bizonyítéka pedig nem is lehetne más, mint egy vadonatúj album, melynek legfontosabb dala az Ébredés nevet kapta.

Janicsák Veca a Mokka szerda reggeli adásában kicsattanó boldogsággal és széles mosollyal mesélt arról, úgy érzi, lelki egyensúlya végre a helyére billent és már alig várja az új kihívásokat, amiket majd útjába gördít az élet. Legújabb albuma hamarosan debütál, az Ébredés című száma pedig pont a nehéz időszakról, és az ebből való kijutásról szól. Koncertje egy igazi lelki utazás lesz rengeteg személyes elemmel, feltűnnek például édesanyja festményei is, de a dalok közti bensőséges történetek teszik majd teljessé az élményt.

Veca mindig is őszintén és nyíltan beszélt közönségével, elmondásai szerint egyedül a bulvársajtótól tart kissé, hiszen ott a legtöbb esetben nem olyan visszhangja van egy-egy elejtett mondatnak, ami tökéletesen fedné a valóságot.

2022. július 29. 11:15
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
LESÚJTOTT AZ ARMAGGEDON - Templomtornyokat csonkított meg, tetőszerkezeteket tépett le, fákat csavart ki és napokon ...
family
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...
Miért jelennek meg bizonyos emberek, állatok, helyek vagy események az álmainkban? Mit üzennek a visszatérő álmaink?...
family
Világsztárok és hazai hírességek egymásnak adták a kilincset a méltán híres és tehetséges fodrásznál. Kevesen látták...
family
Az évtized vihara – így emlegetik azt a pusztító erejű időjárási jelenséget, amely hétfőn tombolt végig Magyarország...
family