
Betelt a pohár: a magyarok imádott álompárja durván összeveszett
Jákob Zoli nagyon fontosnak tartja, hogy másokon segítsen, korábban a Mokkában azt is elárulta, most egy olyan körnek szeretne segítséget nyújtani, akik biztosan igénylik is azt.
Eleinte nagyon széles körben próbáltam támogatni sok mindenkit, de aztán kiderült, hogy erre a világ összes pénze sem lenne elég, és hogy nem mindenki van annyira rászorulva. Most megcéloztam magamnak egy olyan kört, akik biztos, hogy segítséget igényelnek
– mondta a Mokkában. Úgy döntött, hogy autizmussal élő gyerekek fejlesztését segíti, adománya teljesen váratlanul érte az alapítványt. Akkor azt is elárulta, folyamatban van egy saját alapítvány létrehozása is, amit kifejezetten a beteg gyerekek segítésére hoz létre.
Hazánk egyik leggazdagabb embere néhány napja posztolta közösségi oldalaira, hogy egy szentendrei autista iskolának vásárolt egy hatalmas okostáblát, amivel szintén a gyermekek fejlesztését szeretné támogatni.
Jákob Zolit hamarosan a következő Nagy Ő-ként is láthatjuk a TV2 képernyőjén, ahol Árpa Attila után az ő szívéért és szerelméért küzdenek majd a résztvevők.
Címlapfotó: TV2 Mokka

Betelt a pohár: a magyarok imádott álompárja durván összeveszett

A tető fokára hág az izgalom: a 10 millióért kell helyesen felelnie a Legyen Ön is milliomos! versenyzőjének

Nagy a baj: Ádám Attila feladja a Megasztárt?

Figyelmeztetést adtak ki: Félelmetes, mi tart felénk

Cipruson romantikázik szerelmével a Házasság első látásra szereplője

Várandós a Házasság első látásra sztárja, így titkolja el a többiek elől!

Koncertje közben ájult el a világhírű énekesnő, semmire nem emlékezett

Nem kertelt Berki Mazsi: Ezt gondolja a mozaikcsaládról

,,Nincs magánéletem, egy unalmas lány vagyok” - Kihívásokkal teli időszakát éli Kárpáti Rebeka

Esküvő a láthatáron? – így készül Hajdú Péter a nagy napra

Csuti és szerelme nagy lépésre készülnek: gyerekszobát építenek az otthonukban

Üldözték a Next Top Model Hungary döntősét, videó is készült az esetről