
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A következő Nagy Ő életében hatalmas változásokat tartogat az ősz, szeptemberben 16, illetve 13 éves lánya is ismét beülnek az iskolapadba, édesapjuk pedig még korábban kiválasztott nekik egy olyan magánintézményt, ahol projektalapú oktatás folyik, így az sem kizárt, hogy a lányokból egy szép napon vállalkozó lesz, akárcsak Jákob Zoliból, mindezek ellenére a megfontolt családfő szerint meg kell tapasztalniuk azt, milyen valamit kemény munkával elérni és megszerezni, nem szeretné úgy nevelni őket, hogy minden az ölükbe hulljon.
A Mokka hétfő reggeli adásában Jákob Zoli elárulta, a körömszezon szintén ősszel robban be csak igazán, a nyaralásból hazatérve ugyanis mindenki szeretne letisztult és elegáns, az új évszaknak megfelelő körmöket, így a Crystal Nails tulajdonosa egy percig sem unatkozik. Októberben megjelenik majd könyve, melynek alapötletéül a jó élet, mint fogalom szolgál, hiszen nem mindenkinek vannak milliárdos álmai, de egy jobb életminőséget attól még el lehet érni, ezért tartja fontosnak Zoli leszögezni azt, hogy ez nem egy olyan iromány, ami tanácsokkal lesz tele, sokkal inkább tanulságokat lehet majd leszűrni belőle. A Nagy Ő című műsor főszereplője mindössze annyi kulisszatitkot árult el, igenis érdemes lesz majd a TV képernyője elé huppanni, hiszen a reality tele lesz vicces részekkel és persze az is kiderül, akad-e olyan szerencsés hölgy, aki elrabotla Jákob Zoli szívét.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát