
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Múlt vasárnap debütált a Sztárban Sztár leszek! negyedik évadának első válogatója, mely idén is izgalmas tehetségeket, megható perceket és humoros jeleneteket tartogatott.
Most vasárnap azonban még az eddigiektől is felfokozottabb hangulat uralja majd a TV2 stúdióját, ugyanis Majkát óriási meglepetés éri az esti adásban.
A kétgyermekes apuka ugyanis egyik ellenségével, Rugós Bekével találja szemben magát a válogató során. A váratlan találkozásnak azonban már az első pillanatban hangot is adott.
Édesanyám! Mr Rugós!
- szaladt ki az őszinte felismerés Majka szájából, majd társainak is elmagyarázta, honnan ismeri a versenyzőt.
Ő írt nekem egy nagyon kellemes dalt az interneten, ahol elküldött engem a k*rva anyámba… erre azért nem gondoltam volna
- hüledezett a mester.
Az, hogy mi lett az ellenségek konfliktusának vége, vasárnap este kiderül 18 óra 55 perckor a TV2-n!
Címlapfotó: TV2 Sztárban Sztár leszek!

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát