
Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett
Órák leforgása alatt egyévnyi csapadék hullott a sivatagi metropoliszra, Dubajra a hétvégén. A TV2 meteorológusa, Reisz András a pénteki Mokkában meglehetősen extrémnek nevezte a történteket, ám hozzátette, közel sem példa nélküli az ilyesmi.
A szakértő elmondása alapján egy mezoléptékű konvetkív rendszer felel a szélsőséges időjárási jelenségért, vagyis a zivatarfelhőkből összeállt egy gigantikus kiterjedésű felhőrendszer, ami egyébként hazánk fölött is bármikor megtörténhet, lényeges különbség azonban, hogy az Arab-félszigeten jelentősen több pára képződik.
Hozzátette, 2020 és 2024 között 95 hasonló esetet jegyeztek fel Dubaj közelében, tehát szó sincs arról, hogy még soha nem fordult volna elő ilyen. Megerősítette ugyanakkor, hogy a mostani messze durvább volt valamennyi korábbinál.
Reisz András kitért az összeesküvés-elméletekre is, amelyek azonnal szárnyra kaptak. Bár valóban igaz a hír, hogy az Egyesült Arab Emírségekben kísérleti fázisban van egy eljárás, amellyel ásványi anyagokat a felhőkbe juttatva mesterségesen tennék hatékonyabbá a csapadékképződést, az egyik brit egyetem kutatói szerint nem ez áll a dubaji özönvíz mögött, hiszen már egy héttel korábban lehetett látni a radaron a felhőrendszer érkezését.

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka

Hihetetlen, kit szúrt ki Gáspár Győző, egy ismerős arc tűnt fel a közönség soraiban

Rendkívüli ünnepekre készül a Vatikán: XIV. Leó pápa első karácsonya egybeesik a szentév lezárásával

Rubint Réka is elmondta a véleményét az ausztráliai terrortámadásról

Meghan Markle megható családi képpel kívánt boldog ünnepeket

Ő sem kivétel: Ünnepi készülődéséről posztolt Ördög Nóra

Végső búcsút vettek Kálloy Molnár Péter színművésztől

Szabó Zsófi sokakat meglepett, így telik nála az ünnepi időszak