
Új év, új remény - Mága Zoltán egyedülálló kezdeményezéssel segít a rászoruló gyerekeken
Eltört a mécses Reninél a Házasság első látásra pénteki adásában, amikor ítéletet kellett mondania Brumival való kapcsolatáról. Felsorolta, mi minden tart vonzónak párjában, egyebek mellett hangsúlyozta, hogy erős támasznak érzi maga mellett a paksi férfit.
Összegezve kijelentette, nagyon büszke arra, amit az elmúlt hat hét során közösen elértek, majd remegő szájjal mondta ki a végső döntését.
Szeretném büszkén továbbra is azt mondani, hogy igen, ő az én férjem
– fogalmazott Reni, miközben Brumi szemében is könnycseppek jelentek meg.
Ezt követően a másik fél is elkezdte felolvasni a levelét, és benne felidézni kettejük közös történetét, de a férj döntése csak a műsor következő epizódjából derül ki.

Új év, új remény - Mága Zoltán egyedülálló kezdeményezéssel segít a rászoruló gyerekeken

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő