
74 éves korában meghalt Chris Rea
Az Ázsia Expressz harmadik évadának döntősei, Gyebnár Csekka és Mérai Kata, illetve Nyári Darinka és Kiss Ernő Zsolt a péntek reggeli Mokka vendégei voltak, ahol a hosszú heteken át tartó küzdelemről, a műsor szépségeiről és nehézségeiről meséltek.
Istenes László műsorvezető a beszélgetés elején elárulta, hogy ő bizony „lyukas két fillért nem adott volna” Mérai Kata és Gyebnár Csekka párosáért, ugyanis elképzelése sem volt, két nő hogyan birkózik majd meg a verseny fizikai és - olykor nehezebb - lelki részével.
A lányok azonban az előítéleteket megcáfolva, férfiakat megszégyenítve harcoltak mind a játékokon, mind a hajszákon. Így egészen a döntőig meneteltek, a fináléban pedig Nyári Darinkával és férjével, Kiss Ernő Zsolttal mérettetik meg magukat.
A házaspár – csakúgy, mint minden másik páros – a pozitív élmények mellett sokszor hullámvölgybe került. A veszekedések és az adrenalin okozta feszültség mellett leginkább kislányuk hiánya uralkodott el rajtuk.
Ám, ha nehezen is, de mindig sikerült felülkerekedniük az érzelmeken, így péntek este utolsó erejükkel vágnak bele a mindent eldöntő csatába, ugyanis 10 millió forint a tét.
A mindent eldöntő küzdelem péntek este 19:50-től látható a TV2-n!
Kapcsolódó tartalom:

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka