Ismét rátalált a szerelem Kárpáti Rebekára, újabb milliárdosra esett a választása

Sokan az éjszakai életből ismerhetik a férfit.

Rebeka korábbi vőlegényével, Lénárd Andrással sokáig élt se veled se nélküled kapcsolatban, azonban hosszas huzavona után végül útjaik szétváltak. A férfira azóta újból rátalált a szerelem Molnár Andrea oldalán, azonban a Blikk információi szerint az egykori szépségkirálynőnek sincs oka panaszra.

A lap ugyanis megtudta, hogy a színésznőnek ismét egy üzletemberre esett a választása, akit Rebeka még óv a nyilvánosság elől, bár egyre több helyen tűnnek fel kéz a kézben.

A színésznő állítólag egy görög származású férfi mellett találta meg a boldogságot, aki korábban tanult és dolgozott már Dániában, de Magyarországhoz is kötődik, sőt tökéletesen beszéli a nyelvünket.


A lap egy közeli forrástól azt is megtudta, hogy a szerelmesek csupán néhány hónapja alkothatnak egy párt, valamint, hogy az üzletembert sokan az az éjszakai életből ismerik, aki külföldön és itthon is szórakozóhelyek üzemeltetésével foglalkozott, foglalkozik.

Mint kiderült, Rebeka kezdetben még az ismerőseinek sem beszélt a bimbózó románcról, azonban a Játékszínben március elején bemutatott, Kockahas című előadás premierjén már újdonsült szerelme oldalán jelent meg.

A pár kapcsolata pedig úgy tűnik, új szintre lépett, ugyanis az egykori szépségkirálynő Etyeki Pikniken készült fotóin már felbukkan a titokzatos férfi, aki éppen átkarolja a derekát.

Borítókép: Kárpáti Rebeka hivatalos Instagram-oldala

2025. április 16. 12:09
Újabb részletek derültek ki a tisztázatlan körülmények között meghalt kárpátaljai magyar férfi, Sebestyén József hal...
Egyre több sokkoló videó és szemtanúi beszámoló kerül nyilvánosságra az ukrajnai kényszersorozások kapcsán. A felvét...
Pataki Ádám nem akárhol ünnepelte születésnapját.
"Túl nagy a szél!" Ezek voltak az utolsó szavai a halála előtt. Az egész világot sokkolta a borzalmas tragédia, bale...
family
Óriási a boldogság, megszületett Vajna Tímea kislánya! Az örömhírt barátnője, Kandász Andrea jelentette be, aki azt ...
family
Magyar Péter pornófilmes kulcsemberére még a baloldali média is felfigyelt. A Telex is írt arról, hogy a Tisza Párt ...