
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Lélegzetelállító produkcióra készül 43 magyar tehetség. Börczi Barbara és csapata szó szerint sokkolta a Tények Plusz stábját. Az nem volt kérdés, hogy látványból nem lesz hiány, de amit ezúttal összeraktak arra szavak sincsenek.
A világ legnagyobb és legelismertebb versenye a táncosok körében a World of Dance. Nincs olyan táncos a világon, aki ne vágyna arra, hogy átélje a verseny hangulatát.
A világhírű versenyt pedig egy magyar csapat nyerte meg 2023-ban. Az pedig, hogy egy évvel később rekordpontszámmal ismét megnyerték a bajnokok versenyét, már csak hab volt azon a bizonyos tortán.
Szombaton Budapestre érkezik a világhírű esemény, több tízezer táncos lép színpadra, hogy a világ legprofibb csapata előtt bizonyítsanak. A kritikus zsűri bejárta a világot New Yorktól Londonig, Tokióig. A legnagyobb énekesek mögött léptek színpadra, most pedig minden figyelmük a magyarokra szegeződik.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát