
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Meglepően sok minden kiolvasható egy teljesen mindennapi mozdulatból, a kézfogásból. A személyiségre vonatkozóan hajlamosak vagyunk következtetéseket levonni egy kézrázásból, ám kiderült, hogy az egészségi állapotot illetően valóban árulkodó jeleket hordoz – írta szombaton a The Sun.
A londoni Queen Mary Egyetem tudósai arra jutottak, hogy egy gyenge kézfogás akár szívbetegségekre is utalhat. A kutatásból világossá vált, hogy akik gyengébben szorítják meg beszélgetőtársuk kezét, a szívük nem tudja olyan erősen pumpálni a vért a testükben, vagyis szervezetük „motorja” gyengébb, így a szívroham és a stroke esélye is jóval nagyobb mértékben áll fenn náluk.
Ezzel szemben az erős kézrázókról nyilvánvalóvá vált, hogy több vér árad szét egyszerre a testükben, szívük izomzata egészségesebb, ezért kisebb az esélyük az efféle, gyakran végzetes következményekkel járó betegségekre.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Egy több mint egymillió 1951 és 1976 között Svédországban született férfit alapul vevő tanulmány szerint a gyenge kézfogás a korai halálozással is összefüggésben áll. Egy brit szaklapban közölt adatokból kiolvasható, a gyengébb kézrázó középkorú emberek esetében húsz százalékkal magasabb rizikó a szív- és légzőszervi betegségek, valamint a rák kialakulásának.
A szöuli Yonsei Egyetem kutatói megállapították továbbá, hogy háromszor nagyobb eséllyel fordul elő diagnosztizálatlan depresszió az ilyen személyeknél, mint társaiknál.
Az ilyen felfedezések eredményeképpen a jövőben a szakemberek akár egy kézfogás alapján is meg tudják ítélni, valamilyen betegség korai szakaszában van-e a páciens.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát