
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Gáspár Zsolt köztudottan bőkezű és adakozószellemű, most az iskolakezdésre készülve sem felejtett el gondolni a rászoruló gyerekekre.
A szerdai Mokkában a Farm VIP műsorvezetője megmutatta azt a teherautót, amellyel körbejárják az országot, de a raktér rejtelmeibe is bepillantást engedett. Ötezer darab iskolatáskát fognak szétosztani, lányoknak és fiúknak is eltérő stílusút, valamint ceruzákkal és faragóval is meg szeretnék tölteni a batyut.
Nógrádtól Zala megyéig, Veszprémtől Nyíregyházáig számtalan helyre ellátogatnak, de különösképpen a kistelepüléseket veszik célba, ahol több olyan hátrányos helyzetű család él, amelyeken Zsoltinak szívügye, hogy segítsen.
Édesapjával és több rokonnal együtt vágtak bele a nemes kezdeményezésbe, amely mellé különböző szponzorok és ügyvédi irodák is odaálltak, valamint a TV2 is lelkes támogatója az ügynek.
A család tervei között szerepel egy Magyarországon egyedülálló ingyenes mosoda létrehozása november körül Nógrádmegyeren, amelyet a rászoruló családok vehetnének igénybe egy héten két nap.
Tíz falut szeretnénk most megcélozni
– részletezte Zsolti, aki egy amerikai „jótevőjüktől” tíz mosógépet is be tudott szerezni percek alatt, a mosóport pedig majd egy budapesti cég biztosítja.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát