
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
A missziónak a WeChat üzenetküldő alkalmazáson közzétett tájékoztatása szerint a mianmari rendőrség - kínai kollégáiktól kapott információk alapján - 807 embert vett őrizetbe a Kínával határos San állam székhelyén, Muszéban, a razziák során pedig lefoglalt több számítógépet és mobiltelefont.
Az őrizetbe vettek közül a kínai állampolgárokat - mintegy 350 embert - vasárnap visszatoloncoltak Kínába - tette hozzá a nagykövetség.
A mianmari junta egyelőre nem adott ki közleményt az ügyben.
Az ENSZ adatai szerint a többi között kriptovalutával, illetve online szerencsejátékkal elkövetett internetes csalások évente többmilliárd euró hasznot hoznak a bűnbandáknak.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
Peking az utóbbi időben nyomást gyakorolt a mianmari juntára - amelynek egyébként az egyik legnagyobb fegyverszállítója -, hogy tegyen többet az internetes csalások visszaszorításáért.
Kínai hivatalos adatok szerint Mianmar tavaly több mint 40 ezer külföldit toloncolt ki ilyen jellegű vádak miatt.
MTI

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót