
Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot
Macskanő, Fáraó, Matróz és még sok-sok jelmezes szerencsevadász száll versenybe március 13-tól a TV2 legújabb game-showjában, a Zsákbamacskában. Ahogy az eredeti angol formátum címe is mondja: Let’s make a deal, azaz kössünk üzletet. A műsorban Majka és Pápai Joci folytonos alkudozásban lesz a játékosokkal, amit azok vagy elfogadnak, vagy cserébe az ismeretlen nyereményt választják. A játék a szerencsén, a gyors és jó döntéseken múlik.
Majka – akiről köztudott, hogy nagy pókerjátékos – elmondta: mivel imád játszani, és szeret kockáztatni, nagyon élvezte a forgatásokat. Maga is átélte a szereplők sikereit és kudarcait, mintha csak ő játszott volna. Hangsúlyozta: ebben a műsorban sokat kell kockáztatni, akkor nagyobb az esély a nyerésre.
Pápai Joci számára kihívás volt az új feladat Majka műsorvezetőtársaként.
"Nagy ajándék volt ez a műsor nekünk. Régóta jóbarátok vagyunk, és zenésztársak. Mivel Petinek már nagy tapasztalata van a vetélkedőkben, tudtam, hogy egyrészt remekül fogunk szórakozni ezen a forgatáson, másrészt az én feladatom többek között az lesz, hogy jól érezzem magam" – mondta az énekes.

A Zsákbamacskában közel 60 féle játékot próbálhatnak ki a szereplők. Lesz ezek között memóriajáték, 21-ezés, kockázás, íme a legnépszerűbbek: Nekem ez kínai, Tiszta kaszinó, Itt a cica, hol a cica, Fogd a kulcsot és fuss!, Malacod van?, Bankcsapda. De lesz olyan is, hogy csak egy pár másodperces döntésen múlik a nyeremény. Az egykor hazánkban is népszerű Zsákbamacska tehát március 13-tól ismét a magyar nézőket szórakoztatja. A két műsorvezető segítője pedig Pap Dorci lesz.
Zsákbamacska március 13-tól minden hétköznap 19.50-kor a TV2 műsorán.

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot

Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn

Égő házba rohant be egy szabadnapos rendőr Budapesten, drámai esetről számolt be a BRFK

Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után

A nyílt utcán támadtak rá a fiatal művészre Kaposváron